Kicsi a bors, de erős

Nézzük meg mit jelent ez a közmondás: Kicsi a bors, de erős. Ne ítélj elsőre! Azaz nem hagyatkozhatunk az első benyomásainkra minden esetben, mert előfordulhat, hogy csalatkozunk. Azt már tudod, mit jelent ha valaki borsot tör a másik orra alá, most nézd meg ennek a közmondásnak a jelentését!

Kicsi a bors, de erős jelentése

Ha emberre használjuk, akkor az apró termetű, jelentéktelen megjelenésű jöhet szóba, aki valamiben ügyesebb, erősebb, mint amilyennek kinéz.

Kicsi a bors de erős

Sose becsüld alá az ellenfeled! Úgy is mondhatnánk: A látszat csal!

Valamilyen kis dolog is megkeserítheti az életünket.

Kicsi a bors, de erős előfordulásai

  • Német tévésorozat, azonos címmel, melyet 2014-ben mutatott be az M2 csatorna. Eredeti címe: Die Pfefferkörner
  • Magyar sorozat Kicsi a bors… címmel itt.

Vannak egyértelmű dolgok is. Mint például az, hogy Superman nagyon erős. Még talán a borsnál is erősebb… (Erről meggyőződhetsz a Superman és Lois sorozatból is.)

Ha tudod mit jelent, használd ezt a közmondást bátran a hétköznapokban! Lehet, hogy ezzel az egy mondattal jobban ki tudod magad fejezni, mint percekig tartó magyarázattal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − 5 =

Scroll to top