Áll, mint Bálám szamara

Nézzük meg, mit jelent ez a bibliai eredetű szólás: Áll, mint Bálám szamara. Bálám és az ő szamara magyar szólássá lett az idők folyamán.

Dr. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondás szerű szólások című könyvében így szerepel: “Ordít mint a Bálám szamara”, ámde a köznyelvben általában azt használjuk, hogy “Áll, mint Bálám szamara”. De mi az igazság? Mit csinált a szamár?

Áll, mint Bálám szamara jelentése, eredete

Áll mint Bálám szamara

Arra az emberre használjuk ezt a szólást, aki csak áll tétlenül, bambán. Pedig a szólás alapja nem ezt vetíti előre!

Az alább idézett bibliai történet alapján – amiből a szólások keletkeztek – az biztos, hogy nem állt a szamár, illetve úgy a pontos, hogy nem a megállás a lényege a sztorinak. Az valószínűbb hogy ordított, hiszen Bálám rövid idő alatt háromszor is megverte a jószágot.

Tudván hogy legtöbb közmondásunk a bibliára vezethető vissza, az igazságot célirányosan kutatva eljutunk Mózes negyedik könyvének 22. és 23. fejezetéhez, mely rávilágít a lényegre:

Bálám és az ő szamara

De a szamár meglátta az ÚR angyalát, ahogyan ott állt az úton kivont karddal a kezében, és letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy visszaterelje az útra. Azután odaállt az ÚR angyala a szőlők között egy mély útra, ahol innen is, onnan is fal volt.

Amikor meglátta a szamár az ÚR angyalát, odalapult a kőfalhoz, és Bálám lábát is a falhoz lapította. Ekkor újból megverte. Az ÚR angyala továbbment, és ismét megállt egy szoros helyen, ahol nem lehetett kitérni sem jobbra, sem balra. Amikor meglátta a szamár az ÚR angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat.

De az ÚR beszédre nyitotta a szamár száját, és az így szólt Bálámhoz:
– Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?
Bálám így felelt a szamárnak:
– Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!
A szamár ezt mondta Bálámnak:
– A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled?
Bálám azt felelte:
– Nem.
Ekkor az ÚR megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az ÚR angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult. Az ÚR angyala ezt mondta neki:
– Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna.
Bálám így felelt az ÚR angyalának:
– Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek. De az ÚR angyala ezt felelte Bálámnak:
– Menj el ezekkel a férfiakkal, de csak azt mondd, amit én mondok neked. Bálám tehát elment Bálák vezető embereivel…”

Hogy mi a tanulság? Az már a biblia magyarázók dolga, de egy a lényeg: a szamár sem nem állt, sem nem ordított – hacsak kínjában nem – az írás szerint. Jusson ez eszünkbe, mikor élcelődve odaszólunk valakinek: “Úgy állsz ott mint Bálám szamara…”

Ez tetszik, ezt megosztom:
Share on Facebook
Facebook
0Pin on Pinterest
Pinterest
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Email this to someone
email
Share on Tumblr
Tumblr
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × egy =


Scroll to top